Nyitott szemmel gurultam a városban
Sokan kérdezik, hogy mennyivel igényel aktívabb éberséget egy bármilyen roller, bicikli a városi közlekedésben, mint egy autó. Hát most elmondom, rendkívül sokkal! Az ember szeme kipattan, minden egyből nagyon éles kell, hogy legyen és minden érzékünkre oda kell figyelnünk. Budapesti közlekedésben fülhallgatóval biciklizni nem a legjobb életbiztosítás, hiszen rettentő zaja van a forgalomban, ami a kerékpárost is figyelmeztetheti 1-1 veszélyhelyzetre. A figyelem egy pillanatra sem lankadhat, a tekintetnek mindig az utat kell fürkésznie. Persze mindenki elkalandozik néha egy kicsit.
Így vettem észre legutóbb egy oxigén palack, illetve gázpalack hirdetést, amit az autóból és a buszról eddig soha nem láttam meg. Nagyon örültem neki, mert a kerti hőgombához épp gázpalackot kell szereznem, hogy lassan el tudjuk kezdeni használni a teraszt is. Hazaértem és gyorsan rá is kerestem, hogy ne felejtsem el. Minden termék elérhető volt a honlapon, a PB palackból is különböző méreteik vannak, de ezen kívül még jópár másik gáz is elérhető a kínálatukban, mint például oxigén, nitrogén, hélium, argon, acetilén vagy corgon. Fel is hívtam a honlapon található telefonszámot és megrendeltem a palackot. Lehetőség lett volna azonnali kiszállításra, de úgy kértem inkább, hogy 3 nap múlva, mikor tudom hogy egész nap otthon leszek és ez sem okozott gondot. Nagyon könnyen ment az ügyintézés, gyorsan és gördülékenyen és meg is hozták a palackot az ígért időpontban. Ebben a késő téli – kora tavaszi időben nagyon szeretjük, ha működik a hőgomba, pillanatok alatt komfortossá teszi a teraszt és befűti, mi meg kedélyesen beszélgethetünk órákon át és mellette nem csak nyáron élvezhetjük a kerti főzőcskézés nyújtotta örömöket. Legközelebb is tőlük fogok rendelni, illetve majd nyáron ha lesz időm végre egy kicsit barkácsolni a garázsban, akkor már tudom honnan jutok könnyen, gyorsan és olcsón védőgázokhoz. Meg persze az is rögtön eszembe jutott, hogy milyen jól fog jönni egy hélium palack majd az unokaöcsém szülinapjára, hogy reprodukálhassuk a tavalyi rettentő mennyiségű lufit. Micsoda ötleteim vannak… már megérte a két kereket választani a munkába menet.