Az airwheeles csapatépítő tréning még csak a kezdet volt
A főnököm egy rendkívül aktív és haladó szellemű fickó, aki szereti az egyéniségének ezt az oldalát a munkahelyén is megmutatni. Igyekszik minél több közös programot kitalálni, és gyakran szervez csapatépítő játékokat is. Mivel én már pár éve együtt dolgozok vele, sok hóbortjába bepillantást nyerhettem. A legutóbbi csapatépítő tréningünk alkalmával például elvitt minket segwayezni, ami után kipróbáltuk az airwheelezést is. Kezdetben mindannyian bénáztunk, de rövid idő alatt mindenki belejött, és a végére nagyon élveztük.
Most is valami hasonlóan jó ötlettel állt elő: balatoni csapatépítő játékok. Ráadásul ez most egy városon kívüli, egész hétvégés program lesz, ahol a kalandhoz pihenés fog társulni. A tréning első fele vitorláshajókon fog lezajlani, ahol többféle csapatépítő ügyességi versenyen veszünk részt. A főnöknek még ez sem volt elég, sárkányhajózást és SUP deszkás gyorsasági és ügyességi versenyeket is beiktatott a programba. Persze akiben nem annyira erős a versenyszellem, az a parthoz közelebb fürdőzhet a Balatonban. Mindezt pedig szakképzett vízi mentő fogja felügyelni.
És mi lesz azokkal, akik nem szeretnének vizesek lenni? Erre is kitaláltak egy remek megoldást. Azoknak, akik nem annyira érzik magukat kényelmesen a vízben, a szárazföldi program egy quad túra lenne, amit mindig is ki szerettem volna próbálni. Rossz idő esetén sem veszik kárba a program, ekkor ugyanis a szállodánk egyik termében tartanák meg a csapatépítő játékokat. Ez ugyan nem annyira élménydús, mint a vízi programok, de a lényeg az, hogy jobban megismerjük egymást, az, hogy vízen, vagy szárazföldön, már mellékes.
Így lesz hát a csapatépítő tréningből egy igazi komplett hétvégi élménytúra.