Uncategorized

Közlekedni a városban? Bizony idegörlő.

Városban közlekedni mostanában elég idegörlőnek számít, emellett használhatnám még a következő szavakat: unalmas, időrabló, véget nem érő küldetés. Legalább is a helyzet Budapesten sokszor katasztrofális. Vagy mindig?

Rengeteg az autós, vannak olyanok, akik egyszerűen másképp nem tudnának eljutni a munkahelyükre hétköznap, csak autóval. Biztos van erre még egy csomó más kifogás is, hogy emberek miért közlekednek nonstop autóval, miközben egyáltalán nem érnek oda hamarabb, de erről nyilatkozni nem tudok, én tömegközlekedéssel jártam mindig is dolgozni és ez a következő pár évben biztos, hogy nem fog változni. A sok autó dugót okoz, nem lehet haladni, aki pedig idegbeteg, nem figyel, türelmetlen, azok pedig könnyen balesetet is okoznak. A balesetek miatt pedig ismét minden út áll a városban. Közlekedni még jobban képtelenség így.

A tömegközlekedés jó ötlet, hiszen így védjük a környezetet is, sőt, talán még hamarabb is eljutunk a-ból b-be. Vagy nem. Hiszen a buszok, villamosok, trolik kimaradhatnak, késhetnek, tönkremehetnek, tömve vannak és nem férünk fel. Millió és millió esetet tudnék mondani, ami igazolja azt a tényt, hogy tömegközlekedéssel sem érünk be mindig időben a munkahelyünkre vagy bárhova máshova.

Számos új eszközt látni már, amiket közlekedéshez használnak az emberek. Itt vannak például ezek az elektromos rollerek, az air wheel, és még biztos van egy csomó más. Ebben a témában sem vagyok nagyon otthon, mert még egyszer sem használtam egyiket sem, és megmondom az őszintét, nem is akarom. Nem értem, miért kell ennyire ráfeküdni erre a témára. Az embereknek általában van két lábuk, amivel eljuthatnak egyik helyről a másikra. Miért nem használják? Miért kell ellustulni? Persze a roller tök jó dolog, kiskoromban nekem is volt. Tudod, az a lábbal hajthatós. Arra emlékszik még egyáltalán valaki?

Nem vagyok oda az ilyesmiért, én maradok inkább az egyszerű dolgoknál: a váltós autónál, a buszoknál és a gyaloglásnál.

Közlekedni a városban? Bizony idegörlő. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva