Innen tudsz szervert bérelni, hogyha nem akarsz beruházni
Tegnap gurultunk a városban csak úgy, egy kis hétvégi pihenés gyanánt és közben egész érdekes témák kerültek elő. Főleg abból a szempontból, hogy mennyit tudok, ismerem én magam is és mennyi minden újdonságot hallottam Geritől. Ő alapvetően szabaduszóként dolgozik az IT világban, ezért nagyon sok helyen megfordult már és nagyon sokféle tapasztalatot gyűjtött. Közben meg szenvedélye az AirWheel, mint nekem, nem csoda, hogy ennyire jól kijövünk. Na meg persze ez egy régi barátság története.
Geri például arról is mesélt – amit őszinte, már-már gyermeki meglepődéssel hallgattam -, hogyha valakinek nincs pénze szerverekre, vagy mondjuk valamiért nem akarja a saját szerverparkját üzemeltetni, akkor van lehetőség a szerverek bérlésére is. Ezen csak azért akadtam fenn így, mert azt hittem minden nagyobb vállalkozásnál van egy pince, ami tele van szerver számítógépekkel. Ezek szerint tévedtem.
Többfelé is próbálkozott már a szolgáltatókkal, de aki a legmegbízhatóbb az összes közül, az a RackForest. Ez egy fiatal budapesti csapat, akik mindenféle IT megoldásokat kínálnak, mint mondjuk a szerverek bérlése, vagy vps és tárhelyszolgáltatás, stb. Ha a teljes paletta érdekelne, látogassatakot el a honlapjukra, ami a www.rackforest.hu oldalon érhető el. Itt minden információ megtalálható a szerver bérlésen keresztül, a szerver termeiken át mindenről.
De térjünk csak vissza az előző témához. Szóval mégis kinek lehet szüksége a szerverek bérlésére? Leginkább annak, akinek egyrészt nincsen, de kellene neki egy olyan nagyteljesítményű, stabil rendszer, amin biztonsággal ki tud építeni egy hálózatot. Aztán olyan is lehet, hogy valakinek elöregedett már az eszközparkja és sem teljesítményben, sem pedig tárhelyben nem tudja azt a saját szervere, mint a RackForest eszközei. Ilyenkor is remek alternatívát kínál a bérlés. De olyan is előfordulhat, hogy egyszerűen nem rendelkezik valaki a szerver üzemeltetéséhez szükséges környezettel és annak megfelelő kondícióival. Ilyenkor nem csak szervert lehet bérelni, de arra is van lehetőség, hogy a saját szervereinket elhelyezzük a RackForest szerver termeinek valamelyikében, ahol minden feltétel adott ahhoz, megfelelően működjenek ezek a nagyigényű berendezések.
Ha a szerver hosting árakra vagyunk kíváncsiak, az sem lesz zsákbamacska, hiszen minden megtalálható az említett honlapon. Összességében azt lehet elmondani, hogy a csomagok árazása nagyjából 10 000 forint környékén keződik és 80 000 forint körül van a felső határ, ezek pedig havi díjak. A pénzünkért cserébe nagyon komoly teljesítményt és megbízható rendszert kapunk. A rackforest.hu-n minden specifikáció és alkalmazott technológia megtalálható. Ha ilyesmire volna szükségetek, azt ajánlom mindenképp látogassatok el erre az oldalra.